Vak vagyok...

I.FEJEZET! 2017.09.11.


Sube Natália vagyok egy 24 éves fiatal lány aki Svájcban él.
Mióta az eszemet tudom vak vagyok,pontosabban mióta élek.
Amint édesanyám a világra hozott,teltek az évek a 2évesek korosztályába tartoztam.
Pontosabban 1éveskoromban fedezték fel a szüleim,(Subené Éva,Sub Sándor)hogy valami nincs velem rendben. Ezálltal elvittek a háziorvosomhoz Dr .Aradi Tamáshoz,aki megállapította,hogy nem megszokott gyermekként jöttem a világra.Ugyanis vakként születtem.A szüleim sírtak,nem tudták elfogadni,hogy életem során semmit sem láthatok a világból,a normális egészséges emberekkel szemben.De végül tudatosult bennük,hogy nem tehetnek semmiről és nem rontottak el semmit igaz hosszu időbe telt de sikerűlt nekik,Teltek az évek 8 éves lettem..Úgytünt,hogy a szüleim feltudták dolgozni a helyzetet de kiderült,hogy mégsem.Mikor a 8.évemet betöltöttem a szüleim egy döntést hoztak ami nem más volt mint,hogy a mamámhoz küldenek tehát költözzek a mamámhoz.Azt mondták,hogy nagyon sokat kell dolgozniuk (egy helyen dolgoztak,irodistaként.)Így nem nagyon tudnak velem foglalkozni,A mamám természetesen bele egyezett a döntésükbe hisz az édesanyám édesanyja volt.Össze szedték a szüleim azokat a dolgokat amire szerintük szükségem lehet.Igaz nem kérdeztem miket de a táska amit a kezembe adtak eléggé súlyos volt.Ez volt az a pont,hogy kétségbe estem.Egész úton New-York-íg (mamát ott él) csendben ültem a kocsiban magamba roskadva.Agyaltam a dolgokon,hogy a szüleim vajon igazat mondanak?!tényleg csak a munka miatt kell a mamámhoz mennem?!vagy csak meg akarnak szabadulni tőlem?!nem tudtam egyikre sem a választ.Ahogy mamához értünk kb 10 perc volt míg elköszöntem tőlük. Mamám az első 3-4 napban úgy törődött velem mintha minden rendben lenne holott tudta,hogy valami bánt.A 5-6 nap ebédidőben én bent voltam a nappaliba zenét hallgatva zokogtam.Mamám odajött megsimogatta a vállam és én azonnal ki vettem a fülhallgatót a fülemből és az első kérdést tette fel.
-Mi a baj kicsim hiányoznak anyuék?!
-fájó szívvel mondtam hogy nem ők maguk hiányoznak,hanem,hogy végre legalább látnám őket.
Ekkor mamás is zokogni kezdett és azt mondta,
-gyere Nati beszélgessünk..
megfogta a kezem és kivitt a konyhába...Ki értünk a konyhába és leültünk.Majd mama elkezdett mesélni,
-Tudod Nati látni sajnos nembiztos,hogy fogod őket,viszont hallani IGEN.
Ekkor átfutott rajtam egy meleg érzés s pár kérdést feltettem magamban
"ezek szerint nem mondtak le rólam?!" "hát szeretnek?!"
s közben mama folytatta a mesélést.
-Bármikor hallhatod a hangjukat és mellettük lehetsz sőt,attól,hogy most nincsenek itt hidd el sokat gondolnak rád hisz nagyon szeretnek téged!
Ekkor egyre jobban elkezdtem sírni és megkérdeztem
-"akkor mért tűnik úgy,hogy meg akarnak szabadulni tőlem?!"
mama erre nyugodt hangnembe válaszolt,
-Ne legyél bolond te lány,szimplán itt a nyár és azt szerették volna,hogy jól érezd magad és kihasználd az alkalmakat.
Ahogy ezt megértettem megöleltem mamát és csak annyit mondtam..
-Köszönöm.





Folyt köv...